Sok szakmai szervezet és intézmény működik együtt az OA-val, hogy felhívják a többi szakértő és a közvélemény figyelmét a kényszeres evésre, és hogy tájékoztassanak arról, hogy az OA hogyan segíthet ennek kezelésében. Az OA nem verseng a szakmai közösségekkel. Épp ellenkezőleg, sok kényszeres túlevő úgy gondolja, hogy az OA jól kiegészíti a szakértőktől kapott segítséget. Az OA részben azért működőképes, mert folyamatos háttértámogatást biztosít, és a tagokat egymás segítésére bátorítja, hogy ezáltal is csökkenjen az elszigeteltségük és a magányuk. Az OA-tagok tapasztalataik, erejük és reményük megosztásával segítenek egymáson. Az OA sem orvosi, sem táplálkozástudományi, sem pszichológiai tapasztalatot nem vall a magáénak. Azoknak a tagjainknak, akik ilyen segítséget igényelnek, azt javasoljuk, hogy forduljanak szakemberhez.

Az egészséges testsúly megtartása

Az OA-tagok 69%-a fogyott, mióta az OA-ba érkezett, míg 51%-a jelenleg is tartja az egészséges testsúlyát.

A szakmai közösség hírlevele (angol nyelven) itt érhető el.

A 2010-ben a tagjaink között végzett felmérés eredménye (angol nyelven) itt érhető el.

 

A kényszeres túlevés a beteg szemszögéből    

A kényszeres túlevés megnyilvánulási formái. 

Az OA bemutatkozik az egészségügyi szakembereknek   

Van olyan betege, akinek egészségügyi problémát okoz a testsúlya, a testképe, az ételhez való viszonyulása vagy az egyes étkezéssel kapcsolatos magatartásformái? Az OA támogatni tudja a kezelésüket.

Az OA bemutatkozik az egyházak képviselőinek  

Vannak olyanok a felekezetében, akik orvosi utasítás és a legszilárdabb elhatározás ellenére sem tudják abbahagyni a kényszeres evést?   

Érdemes Tudnod

A programban a gyűlések mellett számos eszköz is rendelkezésre áll a felépülni vágyók számára. Az OA-ban teljes mértékben tiszteletben tartjuk egymás anonimitását.

Teljes mértékben ingyenes

Az OA tagság nem jár illetékkel vagy díjjal, önellátók vagyunk a saját hozzájárulásainkból. A befolyt összeget teljes egészében a közösség fejlesztésére fordítjuk.

Nincs semmilyen elkötelezettség

Az OA nem követ, és nem tesz magáévá semmilyen meghatározott diétát, vagy étkezési tervet. Az OA a kényszeres evés betegségéből való felépülés fizikai, lelki és spirituális megvalósulását szorgalmazza, s ennek elsajátításán alapszik.

Az OA egy közösség, nem egyház

Az OA nem egy vallási felekezet. Bárki, kötetlenül és anonim módon csatlakozhat a közösséghez, hogy megossza saját tapasztalatait, és meghallgassa másokét.